Az év eleje óta az ukrán erők több mint 600 négyzetkilométer ukrán területet szabadítottak fel az orosz megszállás alól – közölte Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka hétfőn a Facebookon.
A tábornok szavai szerint a fronton kialakult helyzet továbbra is nehéz és gyorsan változó. „Az orosz erők nem hagynak fel az előrenyomulási kísérletekkel Ukrajna keleti és déli részén, miközben a harci összecsapások száma jelentősen megnőtt. A leghevesebb harcok jelenleg Donyeck megyében, Pokrovszknál és Olekszandrivkánál, valamint a Zaporizzsja megyei Huljajpole irányában zajlanak” – közölte.
A főparancsnok hangsúlyozta, hogy az ukrán erők továbbra is megőrzik a kezdeményezést egyes frontszakaszokon. „A májusi aktív műveletek eredményeként a felszabadított és elvesztett területek aránya csaknem 100 négyzetkilométerrel Ukrajna javára alakult” – emelte ki.
Szirszkij adatai szerint az ukrán csapatok a hónap folyamán több ezer eredményes csapást mértek orosz katonai létesítményekre. „A pilóta nélküli rendszerek egységei több mint 88 ezer célpontot találtak el, és a drónerők parancsnoksága szerint több mint 30 500 orosz katonát tettek harcképtelenné” – fejtette ki a főparancsnok.
Az ukrán Különleges Műveleti Erők (SZSZO) sajtószolgálata arról számolt be a Telegramon, hogy az éjjel csapást mértek két jelentősebb olajvezeték csomópontjára Oroszország Volgográdi területén, egy radarállomásra a Krasznodari területen, valamint egy olajtároló bázisra a megszállt Krím félszigeten.
Az SZSZO közlése szerint nagy hatótávolságú dróntámadásuk következtében tűz ütött ki a Krasznij Jar elnevezésű olajvezeték-csomóponton a Volgográdi területen. A létesítmény, amely több mint 500 kilométerre északkeletre található Ukrajna határától, az orosz állami tulajdonú Transznyefty vállalat tulajdonában van – fűzték hozzá.
Mihajlo Fedorov ukrán védelmi miniszter miniszter arról tájékoztatott, hogy ukrán szakemberek olyan technológiát fejlesztettek ki, amely a Sahíd csapásmérő drónok elfogásának teljes folyamatából 95 százalékot automatizál a drón indításától egészen a cél megsemmisítéséig. Jelenleg az új generációs elfogó drónok tömeges gyártásának és alkalmazásának bővítése zajlik – tette hozzá a miniszter.
Az északkeleti Szumi megye ügyészi hivatala közölte, hogy a régióban lévő Hluhiv városában az orosz katonák egy drónnal megtámadtak egy személygépkocsit, aminek következtében négy ember megsérült.